Versenyekkel ünnepelték 25. évfordulójukat a szervátültetettek

Versenyekkel ünnepelték 25. évfordulójukat a szervátültetettek

2013. 02. 27.
Megosztás

Versenyekkel ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját a Magyar Szervátültetettek Szövetsége a zánkai volt úttörőtáborban 2013. február utolsó hétvégéjén. A tollaslabda, az asztalitenisz és a röplabda versenyek méltó keretet adtak az ünneplésnek.

A mintegy 100 résztvevő között voltak világ- és Európa-bajnokok, akik nem hazudtolták meg önmagukat, így izgalmas meccseket és mérkőzéseket láthattak a nézők. A hosszú hétvégén a transzplantáltak többsége hozzátartozóikkal együtt ünnepelt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért felelős államtitkársága részéről Kiss Norbert államtitkár-helyettes a megnyitón tartott beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos a sport az ember életében, főleg azok esetében, akik az élettől kaptak egy új esélyt. Nagy József, a Magyar Olimpiai Bizottság fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának koordinátora elmondta, hogy a MOB mindent elkövet annak érdekében, hogy idén a szervátültetettek válogatottja kijuthasson a számukra meghirdetett Világjátékokra.

Székely György, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke megnyitó beszédében elmondta, sorra rendezték a versenyeket, s közben tanulták az érdekvédelmet, és tanultak életben maradni a változó hatalmi környezetben. „A múló évek során ébredtünk rá, hogy a hatalom döntései nem mindig szolgálják a szervátültetett emberek érdekeit, s azt is, hogy nekünk igenis bele kell szólni ezekbe a döntésekbe.” Majd sorolta az eredményeket: 1999-ben Magyarország rendezte a szervátültetettek Világjátékát, ahol a hazaiak végigverték a világot, és azóta is az országok pontversenyében ott voltak az első öt ország között. „Ekkorra érett be érdekvédelmi tevékenységünk is, például a donációs törvény módosítása. A felismert feladatok megoldása után, újabb más és más nehézségek tornyosulnak a fejünk felett, egyre több és több kilátástalan kéz nyúl a mi kezünk felé segítséget keresve.”

Székely György szerint a 25 év nem a vége valaminek, hanem a kezdete. Mint mondta: „25 évig fennmaradva ünnepelni tudunk, és ismerve a kulcsszavakat, Magyarország egyik elismert szövetségeként még sokáig segíthetünk, arra rászoruló sorstársainkon.” Végül hozzátette, hitüket és akaratukat ünneplik, és azt kívánta, hogy ez az ünnep ne érjen véget. „Legyenek ünnepélyesebb pillanatai, mint ez a mai is, de maga az ünnep ne érjen véget. Legyen mindennapjaink része, s ha nehéz idők jönnek, gondoljunk arra, hogy a megpróbáltatások csak megerősítenek hitünkben, tetteink értelmében és igazában.

Végül egy hatalmas születésnapi tortával és jelmezbállal zárták a 25. évforduló programsorozatát.